XIV. Búvárfotós Országos Bajnokság

XIV. Búvárfotós Országos
Bajnokság - 2017

A Búvárfotós Országos Bajnokság (BOB, korábban: Országos Könnyűbúvár Fotópályázat) 1972-óta a víz felszíne alatt fényképező amatőr és hivatásos búvárok legnagyobb hazai seregszemléje.

A nyílt pályázatot a Magyar Búvár Szakszövetség és elődei korábban ötévente, utóbbi időben kétévente rendezi meg. Mivel a Búvár Világszövetség (CMAS) nyílt vízben megrendezésre kerülő versenysportként is kezeli a víz alatti fotózást, már több magyar búvárfotós szerzett világbajnoki, vagy világkupa érmeket és helyezéseket. A pályázatra beérkező pályaműveket tekintélyes magyar szakemberekből álló zsűri bírálja el. Az elektronikus lebonyolítási módszer biztosítja a pályázók névtelenségét. A többfordulós zsűrizés eredményei az interneten követhetők, esetenként kiállítás formájában is megtekinthetők. Várjuk mindazok jelentkezését, akik kedvet éreznek egy igazán magas színvonalú szakmai megmérettetéshez!

Pályázati kiírás

A legfontosabb információk a pályázat menetéről és a technikai feltételekről
Belépés és
regisztráció
A pályázóknak a "Nevezés a pályázatra" gombra kattintás után lehetőségük van a pályázati rendszerbe való regisztrációra, majd ezt követően a pályázati anyag feltöltésre. Ha már rendelkezik regisztrációval, a "Belépés" gombra kattintva, a jelszó és felhasználónév megadásával be tud lépni. Elfelejtett jelszó esetén a regisztrációkor megadott e-mail cím megadásával lehetőség van új jelszó kérésére, ebben az esetben sem szükséges az újbóli regisztráció.
Nevezési
feltételek
A pályázatra egy szerző kategóriánként legfeljebb 5 pályaművet küldhet be. Egy kép és ugyanaz a motívum csak egyszer, egyetlen kategóriában szerepelhet. Az Új pályázók felvételei kategóriában indulásra a fenti búvárfotós országos pályázatokon, illetve bajnokságokon még sosem indult kompakt fotósok nevezhetnek. Nevezési díj nincs.
Technikai
követelmények
A pályázaton az eredeti képről készített legalább 6 megapixel felbontású JPG formátumú képpel lehet csak pályázni, aminek fájl mérete legfeljebb 10 Mbyte. A képtömörítési minőség 90% vagy 100% (százalék) legyen. A kép rövidebbik oldala nem lehet kisebb mint 2000 pixel, a hosszabbik oldala nem haladhatja meg a 6000 pixelt.
Határidők
Nevezés és feltöltés kezdete:
2017. szeptember 20. 12:00-tól

Pályázatok beadási határideje:
2017. október 9. 12:00-ig

A bajnokságon részt vevő képeket az elő zsűri után, de a döntő zsűrizés előtt október 21-től lehet megtekinteni a verseny hivatalos honlapján.

A zsűri tagjai

Akik a képekről döntenek

Selmeczi Dániel

búvár- és természetfotós, MFSZ fotóművész, a zsűri elnöke
Gulyás Zsolt

búvárfotós, MAFOSZ fotóművész
Komka Péter

fotóriporter
Násfay Béla

búvár- és természetfotós
Násfayné Kőházi Mária

búvár- és természetfotós

Pályázat kategóriái

pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet beadni

2017.09.01. 12:00
kiírás
2017.09.20. 12:00
feltöltés kezdete
nevezés kezdete
2017.10.16. 12:00
feltöltés vége
nevezés vége
2017.10.16. 16:00
zsűrizés kezdete
2017.11.17. 18:00
eredményhirdetés

A: Nagy látószögű felvételek
63º-os (35 mm-es ekvivalens fókusztávolságú), vagy annál nagyobb látószögű objektívvel készült képek, amelyeken búvár is szerepelhet. Fele-fele képek is készíthetők és színes fények is alkalmazhatók.

B: Hal felvételek
Halról, vagy halakról készült felvételek, bármilyen objektívvel. A hal részlettől a halrajig készíthetők felvételek.
C: Makro felvételek
63º-nál kisebb látószögű (35 mm-esnél hosszabb ekvivalens fókusztávolságú) objektívvel készített közel- illetve makro felvételek, bármilyen víz alatti élőlényről, a halak kivételével.

D: Új pályázók felvételei
A búvárfotós országos pályázatokon, illetve bajnokságokon először indulók által, nem cserélhető objektíves kompakt vagy bridzs géppel nyílt vizekben készült, az A, B vagy C kategóriának megfelelő képek.
E: Víz alatti sportágak felvételei
Bármely típusú víz alatti géppel és objektívvel, medencében vagy nyílt vízben készült víz alatti, vagy legalább fele részben vízfelszín alatti felvételek az uszonyosúszás, a tájékozódási búvárúszás, a víz alatti hoki, a víz alatti rögbi, vagy az apnoea sportágak edzésein és versenyein.

A díjjal és a pályázattal kapcsolatos kérdéseket és sajtómegkereséseket az info@buvarfotosob.hu e-mail címre várunk.

Támogatók

Akik nélkül nem jött volna létre a pályázat
eContest
Magyar Búvár Szakszövetség - A víz alatti sportok szövetsége, a Búvár Világszövetség (CMAS) tagja     EOX Kft. - Informatikai fejlesztő és szolgáltató társaság, az eContest rendszer fejlesztője     Red Sea Boats Holidays Kft. - Utazási iroda búvárutak szervezésére és búvár-szafari hajók bérlésére     A legnagyobb hazai búvár portál     TRT Electronics - Turtle TTL adapterek Nikon, Canon és Sony gépekhez búvárvakuk szinkronizálására     Priscapac-Korcula Apartman Hotel és Búvárbázis     UEF Underwater Explorers' Federation - Magyar eredetű, 15 éves, nemzetközi búváriskola-rendszer     Búvárinfó - Hirdetési és információs búvárújság, valamint portál Sparklights - 100% sport, 100% fény